Sokan szeretik már Magyarországon is az animéket, vannak még mindig olyanok, akik azt se tudják mi az, és vannak azok, akik már a szó hallatán idegesek lesznek. Ez a gyűlölet eredhet valós utálatból, tehát tegyük fel látott pár animét, és azt mondta hogy na jó hagyjuk, ez nem az én világom. Viszont amit nagyon utálok, az a látatlanban utálás. Valaki azt mondja, hogy utálom az animéket, vagy bármi mást, és végül kiderül hogy azt se tudja mi az, még nem is látott róla semmit. A másik amit szintén utálok, az a félreértés. A magyar média, hogy is mondjam, eléggé ferdít. Nem csak az animékre gondolok, de azt most hagyjuk. Ami a lényeg, hogy az ORTT azt mondja egy animére, hogy véres, árt a gyerekeknek, be kell tiltani a vetítését, mert aki ezt nézi öngyilkos lesz vagy sorozatgyilkos(ezt mondták a Dragonball z-re is...). Eleinte még adták a Pokemont, meg a Beyblade-t, és még az Inuyashát is, ám ez később megszűnt, mostmár nem szeretnének az animékkel foglalkozni. És akik ezeket látták, azokban kialakult egy kép, hogy az anime vagy olyan színvonal, mint a Pokemon, vagy nagyon véres, gyilkolós, inkább nem is nézi, és a gyerekeinek se fogja hagyni. Pedig ez egy akkora hülyeség. Az anime nagyon sokrétű, a műfajokban le is írom hány féle kategória létezik, könnyedén adhatnának olyan animéket amik ugyan vért nem tartalmaznak, de mégis jó minőségűek, nézhetőek, de nem, az animéket beskatujázták, és nem tudják lemosni ezt a jelzőt. Ezért van az, hogy aki a neten nem keres utána, vagy soha sem fogja megismerni az animék színes világát, vagy téves kép alakul ki benne. Nézzetek meg pár igazán jó animét(Fullmetal Alchemist, Nana, Death note...)és utána alkossatok képet az animékről!
Saját írás, kérlek ne vidd el! |