A kinológusok ősi fajtának tartják. Ilyen is a jelleme: az Akita Inu robusztus, érdeklődő, nyugodt, hűséges kutya. Rendkívül következetes és ezt elvárja a gazdájától is. Az apró hibákat nagyvonalúan megbocsátja, de az állandó tévedéseket a maga javára kihasználja. Ezért egyesek azt hiszik, hogy nehéz a tartása.
Az észak-Japánból, Akita vidékéről származó kutya több mint húsz éve ritka, de nagyra becsült tagja a tarka kutyatársadalomnak.

Az ősi, spicc típusú japán fajták legismertebbike. Nevét Akita tartományról (máshol város) kapta. Feltételezik, hogy valamennyi japán fajta közös őse, a nippon inu-nak nevezett kutya. Már 5000 éve ismert egy nagy, hátra kunkorodó farkú, felálló fülű fajta. Fennmaradtak a Krisztus előtti időkből olyan szobrok, agyagfigurák, melyek fölálló fülű, a hátra kunkorodó farkú kutyákat formáznak, melyek feltételezhetően a nippon inut ábrázolják

Az Akita a szamurájok társa volt, az ősök oltára mellett állt, és elkísérte a sógunt a vadászatra.

1931-ben az akkor fellelhető, igen gyér számú típusos példányt a japán kormány védett kultúrkinccsé, nemzeti örökséggé nyilvánította azzal, hogy mindent meg kell tenni az ősi típusra történő visszakeresztezésért, és megtiltották exportjukat. Csak kivételes esetben kerülhetett külföldre, például egy japán nagyrabecsülésének jeleként. A kevés számú megajándékozott magas rangú diplomata rendkívüli büszkeséggel számolhatott be hazájában e páratlan ajándékról.
1948-ban alapították meg az Akita Klubot a Japán Kennel Klubon belül, amely az FCI tagjaként, az anyaország képviselőjeként a fajtastandardért felel.
A háború után a kutyákat az USA-ban Helen Keller és a katonák tették ismertté, az igény nagy volt irántuk, és még a keverékek is sok pénzért hagyták el az országot.
Japánban is ismét kiállítottak Akitákat, ugyanakkor az akkori csúcskanról azt mondják, hogy legjobban egy német juhászkutyára emlékeztetett. Ez indította a régi, tiszta Akita kedvelőit arra, hogy elindítsák a fajta javítását, és visszatenyésszék az eredeti vadászspicctípusra, amelynek szőrzete intenzív vörös színű volt.
Napjainkban a japán Akita ismét megfelel a standardleírásnak, ezzel a laikusok számára is felismerhető módon különbözik attól, amit Európában még néhány évvel ezelőtt is Akitának hittünk. Időközben az FCI világos határvonalat húzott az amerikai változat és az eredeti japán Akiták között.

Japánban, ahol mind a hat Inu-fajta mint "nemzeti kultúrkincs" természetvédelem alatt áll, jól tudják ezt. A japánok számára az Akita a hűség szimbóluma, az egészségé és a megfontoltságé.
Az ősi akita típusokat tosa inuval, és nagytestű európai fajtákkal keresztezték, hogy a tosa óriás termetében is egy akita rettenthetetlen harci szellemét erősítsék. Ennek eredményeként a valódi akita egyre inkább elvesztette jellegzetes japán külsejét. Pedig a japánok féltékenyen őrizték és őrzik a mai napig tradícióikat. 1919-ben hoztak is egy törvényt, mely a természeti kincsek fenntartásáról rendelkezett

Japánban az akita az egészség, a jólét jelképe.

A mosoly országából származó kutya alig hasonlítható az európai ebekhez, spiccnek pedig egyáltalán nem nevezhető. Minden "inu" - ami annyit tesz, hogy japán kutya - az idegenek számára valóban kiismerhetetlen, a spiccekre jellemző pókerpofájával, valamint dús, kunkorodó spiccfarokkal és hegyes spiccfülekkel. De amennyit egy spicc öt perc alatt összeugat, az egy Akitának egyévi ugatóadagja. Az Akita nem is ül méltóságteljesen otthon az udvarban, ahol ő a ház ura és ahonnan biztos fedezékből megugathatja a legyeket: aki Akitát tart, jobban teszi, ha megerősíti a kerítését telke körül.
Bár hazájában vadászkutyának használták –és használják ma is-, mégsem valódi vadászeb. Az Akita nem ismeri a feltétel nélküli engedelmességet, csak azt teszi, amit maga is helyesnek tart.
Ha egy eb nem a falkájához tartozik, akkor azzal szemben nem ismer semmiféle pardont.


Legközelebbi rokonai az eredeti északi kutyák karéliai finn lajkák stb.). Közvetlen atyafia a kínai csau. Míg azonban a kínai csauból a nyugati tenyésztés eredményeként morgós kiállítási eb lett, amely a hatalmas bundától és a hurkáktól már alig tud járni, addig az Akita (valamennyi japán testvérével együtt) az maradt, ami volt: egy sokoldalú kutya, amelyik, ha való, mindenre megtanítható: lehet belőle a család kedvence vagy kísérő, védő, nyomozó, esetleg mentő vagy akár szánhúzó eb. A különböző kutyasportokban is sikeres lehet és az agilityben is készséggel részt vesz. Jobb azonban, ha a szokásos kutyasportpályán az őrző-védő vizsgát kihagyjuk: a csodakutyának hosszú távon ez túl unalmas.
Mindazonáltal az Akitára a legjellemzőbb mérhetetlen konoksága: egy Akita csak azt teszi, amit akar. Kizárólag azt, amit gondos vizsgálódás után maga is helyesnek és értelmesnek vél. Nem is hallgat csak úgy akárkire. Az Akita és az ember kapcsolatában először az embernek kell bizonyítania, mégpedig tökéletes megbízhatóságát. Az Akita alaposan mérlegre teszi a gazdáját, és ha megállapítja, hogy: "Oké, ez egy megbízható öreg állat, ennek engedelmeskedhetem", akkor bontakoznak ki legjobb tulajdonságai: tanulékonysága és mindent átható hűsége.
Jobb, ha az Akita nevelését már az első napon elkezdjük: hiszen a tüneményes kis szőrgombóc nagyon gyorsan válik egy macskaügyességű óriássá - amely aztán már nem tűr ellentmondást. A legfontosabb nevelési szempont a következetesség. Tehát a kedves kis pamutgombolyaggal szemben is alaposan gondoljuk meg, hogy mit várunk el a hamarosan kifejlődő óriástól, mit szabad majd neki és mit nem. És ehhez tartsuk is magunkat: ha egyszer valamit engedünk az Akitának, akkor azt mindenkor meg kell tenni.

Ha azonban kezdettől fogva ismeri a korlátokat, és ezeken a határokon belül jól érzi magát, akkor kedves, tanulékony kutya és az is marad, olyan eb, amelyet (szinte) mindenre meg lehet tanítani. Csak barátságos, magabiztos gazdának való, akinek nem jelent gondot, ha az utasításait a kutya mindig újra és újra felülvizsgálja.

Aki tud bánni az ilyen kutyákkal, nagyon sok öröme telhet bennük. De meg kell értenie a kutyák viselkedését, és képesnek kell lennie a kutyát helyére utasítani a családi falkán belül, ami nem lehet a vezető szerep. Ugyanakkor az embernek folyamatosan bizonyítania kell alkalmasságát vezető szerepére, különben az öntudatos kutya érezteti vele makacsságát. Keménységgel, kényszerrel, büntetéssel semmit sem lehet nála elérni. Aki hibázik, csődöt mond főnökként a kutyák szemében, és soha nem ismerik el

Természetesen a gondok a kutya nagyságával egyenes arányban nőnek, mert egy erős akita kant alig lehet megfékezni, ha nem akarja. Bár ezek a kutyák intelligensek és gyorsan tanulnak, a tanultak megbízható elvégzése a gazda utasítására azon múlik, mennyire fogadja el a kutya főnökként. A gyakorlatokat érteni és parancsra kivitelezni a japán kutyák számára két külön dolog. Az Akita nem az a fajta, amelyik azonnal csak úgy engedelmeskedik.
Függetlenül attól, hogy hogyan érzi magát a falkájában - sosem mond le saját felelősségéről, és soha nem engedi ki falkáját a kezei, illetve a mancsai közül. Az Akita - jellemét tekintve is ősi kutya, olyan eb, amely világát saját maga akarja kialakítani, mégpedig olyanra, ahol mindent át tud vészelni.

Az Akitáknak nyugodt környezet kell. Békés légkör, ahol megrögzött szokásaiknak élhetnek, és olyan emberek, akikben megbízhatnak, akikért érdemes élniük. Az Akitának időre van szüksége és laza nyugalomra. Aki ezt nem tudja biztosítani, jobb, ha nem választja ezt az archaikus kutyát. Mert sem neki, sem a kutyának nem lesz öröme az együttlétben.

Aki csak ránéz ezeknek a kutyáknak a mosolygó arcára, alig tudja kivonni magát bájuk alól. De nem szabad csak a külsőre hagyatkozni, mert mindannyian alkalmatlanok tapasztalatlan kutyabarátok számára, bármennyire készek legyenek is komolyan foglalkozni a kutyák viselkedésével és nevelésével!

Megfelelő kihasználtság esetén a kutyák a házban nyugodtak, keveset ugatnak. Semmiképpen sem szabad egyedül sétálni küldeni a gyereket egy ilyen kutyával. Még a kis shibánál sem ajánlatos, az akitánál pedig teljesen felelőtlen és veszélyes, mert különösen a kanok könnyen keverednek verekedésbe.
Bár nem kimondottan futóbolondok, szeretnek a szabadban mozogni, az időjárás nem számít nekik.

Fontos, hogy csak olyan tenyésztőnél vásároljunk, aki nagyon korán hozzászoktatta a kölyköket az emberhez, és jól szocializálja őket. Érdemes egészen kicsi kortól kölyökiskolába járni velük, hogy idejében megtanuljanak fegyelmezetten együtt lenni a többi kutyával.

A táplálást tekintve ezek a kutyák igénytelenek, ugyanakkor az akitákat szója nélkül és fehérjében nem túl gazdagon kell táplálni, mert különben allergiás bőrreakciók fordulhatnak elő. A sűrű szőr gondozása nem jelent gondot, csak vedlés idején, tavasszal és ősszel sóhajtozik nagyokat a háziasszony. De egész évben elegendő az alkalmankénti kikefélés a kutyák tisztán tartásához. Mindezek a kutyák szeretik a szoros kapcsolatot a családjukban, nem alkalmasak kizárólag kennelben való tartásra!
Rendszeres testmozgás, kirándulások, játék, ezek teszik ezt a szigorú és kemény kutyát kiegyensúlyozott, nyugodt családtaggá.

Testi ereje, küzdőszelleme azonban megmaradt az ősi jellemzők szerint, így nem ajánlott kezdő, engedékeny gazdik mellé. Más kutyákkal nehezen fér össze, komoly verekedéssé fajulhat egy véletlen találkozás, ha a gazdák nem kellően határozott fellépésűek.


Alapvetően egészséges, betegségekkel szemben ellenálló fajta. Van azonban náluk is olyan probléma, amit csak a szűrés, sokszor még az sem, deríthet fel.
Az egyik a csípőizületi diszplázia. A független diszplázia bizottság szűrési eredményei az interneten is megtalálhatók. Sajnálatos, hogy rendkívül kevés akita került szűrésre, illetve került fel a honlapra. Ide ugyanis csak azok az egyedek kerülhetnek, melyeknél a szűrési eredmény megfelelő. Sajnos a diszplázia mint minden alapvetően „nagytestű” besorolású ebet az akitákat is veszélyezteti..
Ha lehet mondani még ennél is problémásabb a szembetegség, PRA (Progresszív Retina Atrófia) (RD, retina diszplázia), ami elöl sokan a homokba dugják a fejüket. Igaz olyan orvost is nehéz találni, aki megfelelő felszereltséggel és nem utolsó sorban hozzáértéssel rendelkezik ezen szakterületen.
Hajlamosak ezen kívül az allergiás bőrreakciókra, ez azonban a fentiekhez képest eltörpül, mivel kezelése és a kutyákra gyakorolt hatása sem olyan veszélyes.
Megfelelő táplálással könnyen kiküszöbölhető, megelőzhető.